Nagyon könnyen bele tud esni az ember abba a hibába, hogy úgy gondolja nemzedékről nemzedékre fejlődünk, tanulunk, egyénileg és társadalmilag is. Ezen felsőbbrendűségi érzés boldog tudatában szülőként beleszalad az ember abba, hogy hiába a végtelen tudás, a hatalmas technikai fejlődés, a legokosabb szülői gondolkodás, ha a gyerek saját érzései alapján akar valamit, az meg is csinálja. Rettentő érzés elvérezni egy cigaretta rászokással, vagy éppen egy kütyüfüggőséggel szemben. Nagyon össze tudja törni az embert. Elrontottam, hiszen nem jófelé ment, akkor ez csak az én hibám lehet. Ha elrontottam, akkor hol? Mikor? Hogyan? És ezen mantrázik az ember heteken át…
Aztán eszébe jut szerencsétlen szülőnek, hogy ő is volt gyerek, és stikában ő is csinált kisebb-nagyobb hülyeséget vagy oltári nagy baromságot, amikor kicsin múlt, hogy nem lett nagyobb baj. Akkor csak röhögött az ember gyereke, viszont most szülőként a saját emlékeimtől feláll a hajam. Szóval más a világ, radikálisan megváltozott. Ha a szülő mindent megtesz amit tud, amire képes emberileg, atyailag, anyailag, anyagilag, akkor azt mondom, hogy jó szülő. Nem lehet mindentől megvédeni, nem lehet mindent elmesélni, hogy okuljon az ősök hibájából. Hibáznia kell, buknia kell, fájnia kell, sírnia kell. Csak abból tanul. De ezt elfogadni nagyon nehéz. Sőt, be kell vallanom, dacára minden okoskodásnak, még nagyon kell ezen dolgoznom. Azon nem tudok túllépni, hogyha napokat beszélünk valamiről normálisan, barátilag őszintén, és ő mindezt félredobva mégis beleugrik. Ez nagyon nehezen emészthető… Nekem… Személy szerint. Ez nekem azért nagyon rossz, mert tudom, hogy a menőségből, brahiságból, arcoskodásból bevállalt dolgok mennyire el tudnak uralkodni felettünk. És ez mennyire utat tud nyitni a függőség felé. A veszélyeket sokáig lehetne ecsetelni és emiatt persze, hogy aggódik az ember. Van, mikor a kapkodás, a munka, az anyagi, külsőséges dolgok irányítanak és a gyerekre nincs idő. Ilyenkor pedig még inkább fontos lenne, hogy beszéljünk, veszekedjünk és ebből mind tanuljunk, magunkról és a másikról.
Én őrlődéseim közepette folyamatosan tanulok, és tudom, hogy van, amikor nagyon rosszul reagálok, hiszen én is ember vagyok, esendő és messze nem tévedhetetlen. Jó szülő akarok lenni, a legjobb útra akarom terelni a gyerekeimet… a baj, hogy akkor is, ha ők nem akarják. Tanuljunk meg a kudarcainkból is tanulni, és merjük hagyni elbukni a gyereket, ha arra van szüksége. De ezt nagyon nehéz kimozogni, hogy ez mindenkinek hasznos legyen és ne nagy családi drámák alakuljanak ki. Ez egy kétszemélyes, 3D-s érzelmi xbox, csak a pálya elejére nem lehet soha visszamenni…..
Forrás: Veresegyházi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum
