Jó volt részt venni a tanároknak tartott bemutatón, hiszen ezáltal sokkal közelebb került hozzám a program, mint ha csak egy szórólapon, vagy egy email-ben kaptam volna róla tájékoztatást. Nagyon nehéz témáról van szó. Nagy feladat, nagy lecke egy tanárnak az, hogy ezt a témát hogyan vezeti fel, hogyan tálalja, mit szeretne pontosan elérni vele. A mai oktatásra még mindig a frontális módszer a jellemző, még ha tudjuk is, hogy ennek egyre kisebb a hatásfoka. Próbáljuk a “frontális” óráinkat videókkal, bejátszásokkal, tanúságtételekkel feldobni, de sokszor tapasztaljuk és látjuk, hogy a diák egy bizonyos ponton lezár, és onnan tovább nem enged be semmit, legyen az bármilyen tanítási módszerrel leadott anyag. Ezért ebben a témában a “tanár tudásán” kívül sokkal fontosabb a módszer, a csatorna, amin keresztül a “tanagyag” eljut a diákhoz. Azért is használtam többször idézőjelet, mert a klasszikusan használt kifejezések, itt nem mindig helytállóak. Mi az, hogy tananyag? Tudás a drogokról, a tanár véleménye, az egyház, vagy az állam hozzáállása? Mindezek további kérdéseket vetnek fel. Igen nehéz és művészi munka a diákhoz kulcsot találni, amivel ajtót nyitunk nála. Sokszor csak kopogtatunk, de nem nyitnak ajtót. Ezért nem tudunk mást tenni: az ajtóban elmondom a mondókámat, amit szeretnék átadni és vagy hallja ezt az ajtó másik oldalán, vagy nem, de “én megtettem minden tőlem telhetőt”.