1. Mikor kezdtél el drogprevencióval foglalkozni?
A drogprevencióval valamikor 2004-2005 körül kezdtem el foglalkozni. Legelső előadásomat az akkor még Közgazdaságtudományi Egyetemen tartottam.
2. Mesélj el egy maradandó történetet a szakmádból!
A drogprevenciós emlékekből mesélek egy igen inspiráló történetet. Bár mindig is nagyon élveztem az előadásokat, a közös munkát a fiatalokkal, nagyon nehéz ennek a gyakorlati hasznát érezni, hiszen szinte semmi visszajelzést nem kap az ember arról, hogy amit átadott az milyen mértékben és mélységben épül be. De valamikor 2015-ben találkoztam egy 17-18 éves fiatallal az egyik veresi ifjúsági rendezvényen, aki nagy lelkesen megszólított. Elmesélte, hogy 6-7 évvel korábban részt vett az egyik előadásomon és nagyon megragadták az ott hallottak. Csak úgy kíváncsiságból megkérdeztem, mégis mire emlékszik, és a legnagyobb meglepetésemre elmondta az előadásom 4 legfontosabb sarokpontját, azaz fő mondandóját. Számomra ez volt a legnagyobb elismerés és pozitív visszajelzés. Bizonyítéka annak, hogy igenis van remény, van miért dolgozni.
3. Mit tartottál a legnagyobb kihívásnak a Te döntesz!-ben?
A Te döntesz! alapötlete a Szociopoly interaktív programból és az általam tartott, fogalmazzunk úgy, hogy rendhagyó stílusú előadásokból fakad. Ezekből csírázott ki az ötlet, hogy valamiképpen egy interaktív színházzá varázsoljuk át a prevenciót, de ne legyen száraz, ne legyen unalmas, érintse meg a hallgatóságot, és mondja is el azokat a fontos gondolatokat, amelyek alapjai egy megelőző előadásnak. Gondolok itt a veszélyekre, a függőségre, a lelki–testi kapcsolati változásokra. Az elejétől kezdve nagyon lelkes voltam, de színházat csak nézőként látogató emberként nem nagyon tudtam elképzelni, hogy ez megvalósítható. De hála Pofi (a rendező) p(r)ofizmusának valami varázslat történt és létrejött ez az igazán különleges történet.
4. Hogy élted meg a Te döntesz! próbáit és előadását?
A közösen kitalált és Pofi által színdarabbá gyúrt történet életre keltése számomra valami csoda volt. Soha nem vettem részt még hasonló projektben. Nagyon élveztem ahogy sorról–sorra formálódik, életre kel az egész, különösen az, ahogy mondatról–mondatra formáltuk, alakítottuk ki, és lett valóban közös „gyermek” az eredmény. Tanulnom kellett sok–sok mindent, de igyekeztem gyorsan beletanulni a szaktanácsadó, segédrendező és még ki tudja hányféle szerepbe, nem is beszélve a narrátori feladatokról. Számomra egy egészen új, élvezetes világ tárult fel és alig várom, hogy folytathassuk, illetve azt, hogy fejlődhessünk tovább.
A cikket készítette: Gulyás-Csombor Renáta
